Most csak nagyon röviden, mert helyi idő szerint is este fél tíz van, ahhoz képest meg, amikor keltünk reggel fél hét. 27 és fél órája vagyunk ébren, amiből éppenséggel le lehetne vonni a repülőn alvással töltött kilencven percet, de azt hiszem, az az alvásszerű állapot csak arra volt alkalmas, hogy ne ragadjon le a szemem vezetés közben. Amúgy is: el lehet képzelni alvást egy olyan emberekkel sűrűn zsúfolt térben, ahol 5 méteres sugarú körben 3 (azaz három) egy éven aluli gyerek van? Közülük egynek tuti, hogy mindig van valami baja, és üvölt. Mindenesetre erősen felértékelődött a pálinkáskenyér egykori gyakorlata a szememben ... :-)

Az út fárasztó volt és unalmas, a középső üléssorba kaptunk helyet - semmit sem láttunk, de nagyon kényelmetlen volt.

(Ez a kép még a Budapest-Frankfurti járaton készül, papa csinálta, miként a másik kettőt is.)

Los Angelesbe érve kicsit elvacakoltak dr. Peti vízumával, merthogy a követségen beírták, hogy csak két heti tartózkodásra jogosít, itt meg nem ment az emigrations offecer (magyarul beengedő ember, akik büszkén állították magukról egy kihelyezett plakáton, hogy ők amerika arcai, és közben egyetlen magas szőke sem volt köztük, ha értitek mire gondolok, viszont a problémás eseteket spanyolul beszélték meg egymás között) fejébe, hogy mégis a 15. naponn akarunk visszautazni... Végül belefirkált az útlevelébe (valszeg megadta azt a plusz napot) és átengedte. Azt hittük, sok időt veszítettünk, de nem, mert a csomagok csak akkor érkeztek.

A kocsi bérlés símán ment, leszámítva, hogy mivel franciául(!) kiírt valami hibajelzést, inkább visszafordultunk a kapuból. Végül egy Pontiac Grand Prix-vel jöttünk el.

A városban először kicsit eltévedtünk, aztán araszolgattunk vagy 10 mérföldet egy 6 pályás főúton, mire fél öt tájban Berend Ivánékhoz érkeztünk. Azt hittük, szabadkozni kell a késés miatt, mire kiderült, hogy ismerve a gép érkezési időpontját és a szokásos macerákat, későbbre vártak. Hamarosan megérkezett Kati is, és remek kis vacsorát kerekített nekünk.

6 körül elindultunk Carpinteriába, de még közben megálltunk Andrisnak vásárolni egy apróságot :-). A szállodában minden rendben volt, csak az nem jó, hogy a magunkkal hozott konektor adapterek nem jók, majd venni kell rendeset. Ezek nélkül annyi a kommunikációnak, hiszen Andris lap-topján kívül minden más kütyüt csak ezek segítségével tudunk tölteni. A legnagyobb veszély azonban mégiscsak az, hogy Papa villanyborotváját sem tudjuk töleni, és a végén még lengedező szakállal állít majd be 2 hét múlva ... :-)

De most már megyek aludni, leragad a szemem.