Reggeli közben Papa elmesélte, hogy Kati, vendéglátónk gondos felesége előző este gondosan levett a vendégágy feletti polcról egy nagyobbacska vázát. Erre ő tréfásan megjegyezte, hogy nem kell aggódni, nem fogja lerúgni az éjjel, amire azt a választ kapta, hogy efelől nincs kétség, viszont már egy kisebb földrengés esetén is esetleg éppen az ő fejére eshet a dísztárgy ... Látszik, hogy házigazdáink már 17 éve Los Angelesben élnek. Itt minden nagyobb vagy értékesebb kerámia, váza vagy hasonló dolog rögzítve van a polcokon, vagy leveszik, ha úgy adódik, mert mindig számítani kell a földrengésre  – amelyek persze napi szinten vannak is (augusztus utolsó hetében egy internetes, a földrengéseket gyakorlatilag on-line regisztráló oldal szerint negyvennél is több történt), csak méretük miatt ezeket nem lehet érzékelni. De addig jó – mondják a helybéliek – amíg kis rengések vannak, mert ha ezek elmaradnak, akkor lehet számítani egy nagyobbra. Éppen ezért Los Angelesben a belvároson és egy erre kijelölt városrészen kívül máshol kétszintesnél magasabb házakat építeni nem lehet. A magas házak az utóbbi időben speciális japán földrengésbiztos technológiával épülnek, a családi házak pedig szinte kizárólag faszerkezetre szerelt pozdorja lemezből, amelyeket aztán persze mindenféle stílust megtestesítő burkolattal látnak el.

Ez utóbbira – mármint a mindenféle stílusra – aztán láttunk bőven példát délelőtti első sétánkon, amelyet Beverly Hills-ben, ott is a Rodeo Drive nevű híres utcán és az onnan nyíló mellékutcákon tettünk meg. Ez Beverly Hills u.n. lapos része, Iván szerint a hegyi részre nem is érdemes elmenni, mert ott magas kerítések takarják a házakat. A nagy sztárokra kíváncsi bámészkodókat ez persze nem zavarja, úgyhogy erre is települt szolgáltatás: több helyen is lehet u.n. Star Map-et kapni, vagyis olyan térképet, amelyről az érdeklődő megtudhatja, melyik híresség hol lakik.

 

Beverly Hills

Bennünket ez kevésbé izgatott, inkább házakat, kerteket, életformát szerettünk volna látni. Szerencsére Los Angelesnek ezen a környékén van járda – ez nagyon sok részéről nem mondható el. Bizonyára a kocogók, a kutyasétáltatók vagy a hozzánk hasonló turisták miatt van ez így … A házak többnyire szépek és ízlésesek, különösen a mexikói stílusban épültek tetszettek, de van itt francia városi villa, vagy angol vidéki kúria másolat is, meg néhány modern épület is. Szépen gondozott kertek, luxusautók (amelyek közt elvétve látni amerikai gyártmányt, főleg német presztizsmárkák – Mercedes, Audi, BMW – és Lexus a jellemző) – kb. úgy, ahogyan ezt elképzeljük.

Los Angeles akkora város, hogy nincs igazán központja, ahol az üzletek meg a vendéglátó helyek összpontosulnának. Ami azt illeti, az a 16 milliós konglomerátum, amit a világ ilyen néven ismer, az közigazgatásilag nem is egy város. Beverly Hills-nek pl. saját polgármestere, képviselőtestülete, rendőrsége, tűzoltósága van, miként Santa Monica-nak vagy Pasadena-nak is. Néha látni az utcán egy táblát, amely tájékoztat arról, hogy átértünk egy másik városba. Ezeknek a településrészeknek pl. saját városközpontja van, boltokkal, éttermekkel, kulturális intézményekkel. Sétáltunk egy kicsit a Beverly Hills-i központban, ahol a kirakatokban a legnevesebb ruhatervezők eredeti és egyedi kreációit állítják ki (nyilván a boltban is ezek kaphatóak), nincs árcédula, mert az ár itt nem számít, és ahol a kozmetikai szereket árusító bolt kirakatüvegét pucoló latino takarítónő is úgy ki van sminkelve, mintha az operába készülne …

Általában a nagy sztárok fordítva csinálják – előbb lesznek sikeresek Hollywood-ban, aztán lesz házuk Beverly Hills-ben -, mi azonban csak ezek után mentünk a Mann’s Chinese Theater-hez, ahol annak idején a nagy filmbemutatók voltak, s amely jelenleg a filmiparral kapcsolatos turizmus egyik fő célpontja. Itt vannak ugyanis a járdába süllyesztve azok a csillagok, amelyekre egy-egy itteni mozi vagy zenei híresség neve van felírva. (Tulajdonképpen csak azoknak járna a „sztár” megnevezés, aki itt csillagot kapott, de ezt nyilván nem tudják azok az újságírók, akik rendszeresen a „Barátok közt sztárjai”-ról beszélnek odahaza …) Közvetlenül a mozi bejárata előtt a mégnagyobbak lábnyomát és kézlenyomatát is rögzítik az utókor számára. A legviccesebb John Wayne kézlenyomata volt, aki nem a tenyerét, hanem – igazi vadnyugati hőshöz méltó módon – az öklét nyomta a puha betonba. Schwarzenegger-nek is van itt táblája „I’ll be back” felirattal, amely nyilván a Terminátor c. film zárómondatára utal, de sajátos értelmezést kapott a színész kaliforniai kormányzóvá választását követően. Peti belepróbálta a tenyerét a lenyomatba, és megállapította, hogy e tekintetben egészen nagy a hasonlóság, most már csak bicepszre kellene még gyúrnia egy kicsit.

A Hollywood Boulvard ezen szakaszán hemzsegnek a különböző filmszereplőknek öltözött alakok, arra várva, hogy a sok bámészkodóból majd csak akad, aki némi borravalóért lefényképezteti magát velük. A legviccesebb talán Pókember volt piros oldaltáskájával (pénz, zsebkendő, miegymás), valamint egy pöttyös ruhás nő, aki messziről Marilyn Monroe imitátornak látszott, valamivel közelebbről azonban kiderült, hogy nyilván gimnáziumi osztálytársa lehetett a szőke sztárnak – legalábbis a kora alapján. De volt itt Shrek, Darth Vader, Stan és Pan, Elvis Presley és bájos Hófehérke is. Los Angeles pillanatnyilag legnagyobb csillaga, David Beckham csak óriásplakáton volt képviseltetve, de úgy igen nagy számban és méretben.

Délután Los Angeles belvárosát, a Downtown-t néztük meg, előtte azonban ettünk egy feledhetetlen ebédet és egy első ránézésre teljesen jelentéktelennek tűnő kínai vendéglőben. Azok számára, akik esetleg innen szeretnének ötleteket kapni, leírom a nevét is: Jang-Chow. A benti fotók tanúsága szerint itt kajál a város egész vezetése, és Ivánék is itt vacsoráznak, ha színházba vagy koncertre mennek.

Los Angeles központja két, jól elhatárolható részre oszlik. A régi belváros emeletes épületeiben többnyire üzemek vannak, lakni, vagy irodai célra még a legújabban építetteket és a felújítottakat sem akarják megvenni. Pedig – a sok nagy, de jelentéktelen és csúnya épület mellett – jónéhány igazán szép példánya található itt az „amerikai szecesszió”-nak nevezett építészeti stílus képviselőinek. Különösen a Bradbury-ház lépcsőháza tetszett, meg néhány homlokzat. Ezzel együtt ez a város rész oly mértékben lepukkant, hogy egy egyszerű ember kétszer is meggondolja, hogy melyik utcán közlekedjen gyalogosan. A mexikói piac még csak rendben van, de a különféle bisztrók és kocsmák előtt álló – főként első vagy második generációs bevándorlókból álló – emberekkel nem nagyon ajánlatos szemkontaktust létesíteni …

Szólni kell még a városi könyvtárról, amelynek épülete eltörpül ugyan a Bunker Hill felhőkarcolói mellett, de úgy van elhelyezve, hogy nagyon sokszor látszik jellegzetes sziluettje a belváros több pontjáról. Ráadásul itt volt a híres Los Angeles-i egyetem első székhelye. Amerikában nagyon jól működik a könyvtári rendszer, sokan járnak könyvtárba és sok kulturális eseménynek is színhelyei a könyvtárak. Az érdekesség kedvéért megnéztük a magyar regénygyűjteményt, amely egyrészt viszonylag nagy (száz fölött) darabszámával, másrészt a válogatás teljes koncepciótlanságával és esetlegességével lepett meg.

A Downtown modern részének legnagyobb látványossága kétségkívül a Walt Disney Concert Hall, amely nem Micky Mouse alkotója előtti tisztelgésből kapta a nevét, hanem mert a rajzfilmrendező özvegye volt az első, aki jelentősebb összeget adományozott az projekt megvalósítására. Amerikában a legtöbb kulturális intézmény (beleértve az imént emlegetett könyvtárat is) adományokból jön létre és tartja fent magát. Ez azért lehetséges, mert Rockefeller óta itt komoly hagyománya van annak, hogy ha valaki gazdag, akkor vagyonának egy részét közcélra fordítja. Ez lehet kultúra, oktatás, kutatás, egészségügy – a lényeg, hogy visszaadjon valamit a közösségnek, amelynek (az ő felfogásuk szerint) valamennyire a vagyonát köszönheti. Így épült meg 40-50 éve a városi színház és az opera is, amelyek szintén a modern városközpont részei, sőt, tulajdonképpen ezek generálták a modern városközpont létrejöttét.

A kulturális intézmények mellett található egy másik nagyon érdekes modern épület: a Los Angeles-i római katolikus székesegyház. Az egyházi intézmények (a katolikus épp úgy, mint a zsidó vagy a mohamedán) egyfajta, az európainál jóval erőteljesebb közösségszervező és kulturális szerepkört is betöltenek, ezért legtöbbjük – így ez a székesegyház is – a templom épületén belül közösségi helyiségeket működtet, kertjében programokat szervez. Maga a székesegyház olyan puritán, mintha nem is katolikus templom lenne. A megszokott túldíszített hangulat csak egy Spanyolországból áthozott oltár formájában jelenik meg, de az is inkább csak mint képzőművészeti alkotás, semmint kegytárgy van jelen. A templom falán szenteket ábrázoló festmények, akik között ott van Szent Erzsébet is. Kevéssé vagyok járatos ebben a témakörben, de az feltűnő volt, hogy a szentek között mindenféle náció és korosztály képviselői megtalálhatóak az indiántól a feketén át a vágott szemű ázsiaiig, a gyermektől az aggastyánig.

Hiába, a marketing Los Angeles-ben minden területen jelen van. A város lakosságának jelentős többsége ugyanis manapság már ázsiai (koreai és kínai) bevándorlókból és spanyol ajkúakból (itteni szóhasználat szerint latino-kból) áll. Az egyre inkább kisebbségbe szoruló európai származásúak szerint a mexikóiak mostanra szép csendben visszafoglalták azt, amit a 19. század közepén az amerikaiak katonai erővel megszereztek tőlük …