Este lefekvéskor még azon tűnődtünk, hogy hagyjuk-e bekapcsolva éjszakára a légkondit (nem hagytuk, a zaj miatt), reggel meg már jószerivel a fűtéskapcsolót kellett keresgélni rajta, annyira lehűlt az idő. (Valamivel később, a Yosemite Nemzeti Park Tioga hágó felöli bejárata utáni Visitor Centerben valódi tűz ropogott a kályhában – igaz, az közel 3000 méter magasan van.) Bőséges reggeli és a szokásos fényképezkedés után elindultunk a Mono Lake felé. A táj változatlanul gyönyörű volt, ez később be is bizonyosodott, a Sierra keleti fele sokkal izgalmasabb, vadregényesebb látványt nyújt.

A Mono Lake – mint Andristól megtudtuk – Észak-Amerika második legöregebb tava (vajon melyik lehet az első?) tele van mésztufa képződményekkel, de nem ez volt a legérdekesebb információ, hanem hogy részben innen oldják meg Los Angeles vízellátását. Vajon mit tudhat ez a víz, ha megéri elvezetni 300 kilométerre úgy hogy közben ott egy böhöm nagy hegy is?

A tó maga egyébként tényleg szép, élővilága gazdag, mindenféle madarak (főleg sirályok) lakják. Ám a legfurcsább lakója egy furcsa parti légy (brine flie) fajta, amely hatalmas tömegekben napozik (?) közvetlenül a víz mellett, és sűrű felhőt alkotva telepszik arrébb, ha valaki felzavarja. Egy ottani tábla szerint még az erre járó Mark Twain is megemlékezik róla, milyen hatalmas tömegben lepik el a partot ezek a jószágok (az ő idejében a kiírás szerint sokkal többen is voltak). A helyi indiánok összegyűjtötték a bábokat, megfőzték, pépesítették és más ételekhez adagolták – mindenki úgy jut proteinhez, ahogy tud.

A Mono Lake-től indul a Yosemite Nemzeti Parkhoz keleti irányból vezető út a Tioga hágón át. Nem bízván abban, hogy a hegyek között tudunk benzint venni, beálltam tankolni, de a szokásos 3 dollár/gallon ár helyett itt 4-ért mérték a benzint. (Csak az érdekesség kedvéért: az otthoni oktánmániával ellentétben az itteni autósok többsége 87-es benzinnel jár …) Félig töltöttem csak a tankot, reménykedve, hogy csak valami helyi anomáliáról van szó, és nem arról, hogy távollétünkben ilyen mértékben elszaladtak egy éjszaka alatt az olajárak. (A hegy túloldalán aztán már normálisabb árért tankoltunk, talán az volt a magas ár oka, hogy Lee Viningben, az utolsó faluban ez volt az egyetlen kút, és bizonyára sokan gondolkodtak mihozzánk hasonlóan, hogy itt és most kellene tankolni.)

A 9945 láb (több, mint 3000 méter) magasan fekvő Tioga hágóig vezető utat elég nehéz szavakban leírni. Meg is állapítottuk, hogy mi ugyan jól odavagyunk Európában az Alpokkal és a Kárpátokkal, de azért méretben, sőt olykor még látványosságban is ez a hely beelőzi azokat. Az amerikaiak nagyon szépen kiszolgálják a természeti látványosságok látogatóit, de nem telepszenek rájuk, nincs telepakolva mindenféle kulturlétesítménnyel az erdő, igazi vadont nyújtanak, de úgy, hogy mindent megláthass, amit érdemes. A Yosemite Nemzeti Parkban is remek utakon, szépen kiépített kilátóhelyeken csodálhattuk a kopár sziklából kinövő fenyőket, a lélegzetelállító szakadékokat, a meredeken felszökő sziklafalakat, a távoli, kopár csúcsok látványát. A fő látványosság persze maga a Yosemite völgy, a környező sziklafalakkal, köztük az El Capitan-nak nevezettel, meg a magasból lezúgó vízesés. Jelentem a sziklák megvannak, a vízesések többsége azonban a száraz időjárás miatt átmenetileg szünetel – közte a leglátványosabb és leglátogatottabb is Yosemite Village közelében. Kárpótlásul találtunk egy kis leállóhelyet a völgyben futó folyócska partján, ahonnan remek fotókat lehetett készíteni.

Kifelé jövet a hegyekből eleinte sűrű erdőben kanyargott az út, aztán az erdő ritkulni kezdett, a kanyarok is megszűntek, és dimbes-dombos, ligetes térség következett a sárga fű alkotta aljnövényzetből sűrűn kiálló sziklákkal. Aztán a fák is eltűntek, csak egy-egy magányos példány maradt belőlük, a dombok is hosszabb lankává alakultak, s mire Fresno-ba értünk (Yosemit Village-től 100 mérföld) már sík, mezőgazdasági területen autóztunk.

A szállásunk egy Visalia nevű, lakosság számát tekintve Kecskeméthez, kiterjedését illetően a kecskeméti járáshoz mérhető (Papa hasonlata) település. Szerencsére a főutcán van a szállásunk, így rövid séta után elértük azt az éttermet, ahol életem egyik legjobb Angus bélszínjét ehettem vacsorára egy hozzá méltó Pinot Noir kíséretében.

Ez a nap megérdemelte ezt a koronát.