A csapat azzal lett teljes, hogy Tordasi Peti sikeresen befejezte a jogi egyetemet, és jogosulttá vált a doktor Peti megszólításra, Király papát pedig úgy eltöltötte a nagyapai büszkeség ebből az alkalomból, hogy megajándékozta őt ezzel az úttal.
Az útvonal kialakításában a látnivalók feltérképezésén túl szerepet játszott Grek János bátyánk meghívása is, aki az óhazában (vagyis Magyarországon) járván sok kedves és vidám estét eltöltött a legidősebb Király társaságában, és folyton unszolta őt, hogy látogatná meg a kaliforniai Reddingben.
Augusztus 14-én helyi idő szerint fél egykor érkezünk Los angelesbe. Fölvesszük a kocsit, beugrunk egy kávéra Berendékhez, aztán megyünk tovább a Santa Barbara melletti Carpinteria városába. Másnap szinte végig a Csendes Óceán partján autózunk majd San Francisco-ig. Közben szeretnénk megnézni a Big Sur-nak nevezett vadregényes partrészt és Montereyben a 17 miles road-ot, amely az útikönyv szerint nagy látványosság. A következő napot San Francisco-ra szánjuk, ami még akkor is csak egy felületes ismerkedésre ad lehetőséget, ha a Golden Gate híd már az ezt követő napra marad, hisz arrafelé hagyjuk el a várost. Érintjuk a híres borvidék (Sonoma Valley és Napa Valley) alját, de elkerüljük Sacramento-t, Kalifornia állam fővárosát, és meglátogatjuk az aranyláz vidékét, Sutter Creek-et és Grass Valley-t. Estére már Grek János vendégszeretetét élvezzük majd Redding-ben. Még másnap is ott maradunk, rábíztuk, hogy csináljon valami olyan programot, amit csak egy helyi tud kitalálni. Remélem, nem lesz nagyon megeröltető, mert a következő napon egy hosszú úton a Lassen Peek érintésével (a St. Helen múlt század végi kitörését megelőzően ez volt az utolsó aktív vulkán az USA területén) Reno és Carson City következik. Másnap Bridgeport-i szállásunkról előbb Bodie-t, az elhagyott vadnyugati városkát keressük fel, aztán a Mono Lake érintésével irány a Yosemith Nemzeti Park. Visaliá-ban alszunk, amely jó kiindulópont a Sequoia vidék másnapi felfedezéséhez. Ridgecrest lesz az éjszakai pihenő helye, s innen indulunk a Death Valley meglátogatására, onnan pedig Las Vegasba. Ott aztán belevetjük magunkat az éjszakába (már ha ébren bírunk maradni), de persze csak a kiosztott zsebpénz erejéig (utcai hot-dog, jeges víz, esetleg fagylalt ...). A következő lesz az első nap, amikor nem kell korán kelni a feszes időbeosztás miatt. A Zion Nemzeti Parkra valószínűleg megint csak egy futó pillantást tudunk vetni, mint tavaly, de naplementére biztosan odaérünk a Bryce Canyon valamelyik nagyszerű kilátó pontjára. Az ezt követő napon Page és a Lake Powell érintésével autózunk a Grand Canyonig. Reggel még vetünk rá egy pillantást, aztán útnak indulunk a Joshuas Tree Nemzeti Park felé. Útközben egy darabig a 40 sz. úton haladunk, ami így önmagában nem mond semmit, csak akkor, ha tudjuk, ez volt a legendás Rout 66, a Chichago-ból Los Angelesbe vezető híres és sokszor megénekelt út. Másnap reggel, a Nemzeti Park meglátogatása után elindulunk Los Angelesbe, hogy utunk utolsó két és fél napját ott töltsük.

Ez a terv legalábbis, aztán majd meglátjuk, hogy mit hoz a valóság.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Györesz 2007.08.13. 16:46:55
Szóval mindent bele! Én baromira izgulok!
Anya (Tordasi)
voros tibor 2007.08.15. 15:56:43